A mennybemenetel napját az ötödik század óta külön is ünnepli az Egyház, mégpedig a Húsvét utáni 40. napon. Ez a nap csütörtökre esik. Az Egyesült Államok legtöbb egyházmegyéjében (Magyarországon is) a rákövetkező vasárnap emlékezünk meg hitünknek erről a titkáról.
A mennybemenetel a húsvéti misztérium része. A hús-véti időhöz tartozik, amely Pünkösdig tart. Ezért a mennybemenetel ünnepének evangéliuma után nem olt-ják el és viszik el az oltártól a húsvéti gyertyát, hanem ott hagyják egészen Pünkösdig.
OLVASMÁNY ApCsel 1, 1–11
A mennybemenetelről szóló bibliai leírás tanúsítja, hogy beteljesedett a jövendölés, amely szerint a Messiás he-lyet foglal majd Isten jobbján. A szentírási szöveg külön kiemeli, hogy a mennybe ment Üdvözítő elküldi a meg-ígért Szentlelket. Ő vezeti és irányítja az Egyház tanú-ságtételét a világban.
VÁLASZOS ZSOLTÁR 46. Zsoltár
Válasz: Ujjongás között ment föl Isten, *
az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
SZENTLECKE Ef 1, 17–23
A mai szentlecke Szent Pál egyik szép imáját közli. Eb-ben az apostol világosságot kér Istentől, hogy a keresz-tények megértsék: milyen reményre hívta meg őket az Úr, milyen örökséget szán nekik az örök életben és mi-lyen nagyszerű az ő ereje, amellyel ígéretét megvalósít-ja.
ALLELUJA Mt 28, 19a. 20b
Jézus mondja: „Menjetek, tegyetek tanítványommá min-den népet! * Én veletek vagyok a világ végéig.”
EVANGÉLIUM Lk 24, 46–53
Lukács evangélista szerint a búcsúzó Jézus megáldja apostolait. Ezzel jelezte, hogy magáénak vallja Egyházát és ezért kísérni fogja kegyelmével. A másik fontos üze-net, hogy a világ végén eljön majd ismét. Nagy hatalom-mal és dicsőséggel, hogy ítéletet tartson a világ fölött.
AZ EUCHARISZTIÁHOZ
Amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, egyút-tal ígéretet is teszünk: mindig hűségesek maradunk majd ahhoz, aki vándorlásunk társa lett.
ELMÉLKEDÉS
Mondd, mit ér az élet anya nélkül?
Mondd, mit ér az élet testvér nélkül?
Mondd, mit ér az élet szeretet nélkül?
Mondd, mit ér az élet hit nélkül?
Mondd, mit ér az élet Jézus nélkül?
(Ismeretlen szerző nyomán)
TERÉZ ANYA IMÁJA MÁRIÁHOZ
Mária, Jézus anyja, légy mindnyájunk édesanyja, hogy mi is tiszta szívűek legyünk, miként te voltál, hogy sze-ressük Jézust, ahogyan te szeretted őt, hogy a legszegé-nyebbek szolgálatára legyünk, ahogy te tetted, hiszen mindannyian Isten szegényei vagyunk!
(Vasváry Krisztína fordítása)
DSIDA JENŐ: HÁLAADÁS
Köszönöm, Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó, áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
– itt a földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad.
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!
fr. Kiss Barnabás ofm, Detroit