Isten sohasem hagyta magára az embert. Különféle mó-don – mindenekelőtt prófétái által – szólt hozzánk, Krisztusban viszont az Egyszülött Fia által üzent ne-künk. Ezt a krisztusi üzenetet őrzi és adja tovább az Egy-ház minden népnek a világ végezetéig. Ezért kell mindig elfogadnunk az Egyház útmutatásait.
OLVASMÁNY Neh 8, 2–4a. 5b. 1–10
A Sínai szövetségkötésnél a nép megrendülve hallgatta az Úr szavát. Az Isten igéjét mindannyian lelkes öröm-mel magukévá tették és a közös ige Isten népévé egyesí-tette őket. Ezdrás pap is ugyanezt a hatást érte el, amikor a fogságból visszatérő nép előtt felolvasott az Úr törvé-nyének könyvéből. Az Isten üzenete, a Szentírás, a mai ember számára is a hitélet nélkülözhetetlen segítője.
VÁLASZOS ZSOLTÁR 18. Zsoltár
Válasz: Uram, Istenem, *
örök életet adó igéid vannak.
SZENTLECKE 1 Kor 12, 12–30
Szent Pál apostol a a mai szentleckében egy találó ha-sonlatot használt: egy testhez hasonlította övéinek kö-zösségét, az Egyházat. A testben mindenegyes tagnak funkciója van, de azt a közösség javára kell használnia. Ugyanígy az Egyházban is minden keresztény töreked-jék arra, hogy életével, szolgálatával a közösséget segít-se. (Vagy rövidebb forma: 1 Kor 12, 12–14. 27)
ALLELUJA Lk 4, 18
Az Úr küldött engem, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek.
EVANGÉLIUM Lk 1, 1–4; 4, 14–21
A mai evangéliumban Jézus felhívja hallgatói figyelmét arra, hogy az ő messiási küldetését az ő magatartása alapján ítéljék meg. Jézus lelki javakat képvisel és aján-dékoz követőinek: az irgalmasságot, a bűnbocsánatot, a kegyelmi életet és a Szentlélek ajándékait. Vajon a mi magatartásunkból: szavainkból és tetteinkből kitűnik, hogy lelki emberek vagyunk?
AZ EUCHARISZTIÁHOZ
Ha őszinték vagyunk, el kell ismernünk, hogy Jézus gaz-dagít minket az Igazság Igéjével és az Élet Kenyerével. Legyünk hálásak mindkét ajándékáért.
ÁLDOZÁSI ÉNEK Zsolt 33 ,6
Járuljatok az Úrhoz, és eláraszt a fény benneteket, és ar-cotokat nem érheti szégyen.
TESTVÉREINK, A SZENTEK
Január 28-a Aquinói Szent Tamás áldozópap, egyházta-nító ünnepe. Nápolyban tanult, majd Szent Domonkos rendjének tagjaként Párizsban és Kölnben folytatta ta-nulmányait. A középkor legtudósabb teológusa, „angyali doktor”, a skolasztika fejedelme. Egyetemi tanár Párizs-ban. Filozófiai, teológiai tanítása napjainkig irányadó. Az Oltáriszentség nagy hittudósa. Főműve a Summa Theologica, ebben a keresztény hitet tudományos rend-szerbe foglalta.
Január 31-e Bosco Szent János áldozópap ünnepe. Sze-gény családban született 1815-ben, és saját utat járt be addig, amíg az ifjúság kiváló nevelője lett. Sokat kellett küszködnie, sokan támadták, de nagyon sok segítője is volt. A legfőbb támogatója édesanyja, Margit mama, aki a vészhelyzetekben mindig fia mellett volt. Megalapí-totta a Szalézi Szent Ferenc, illetve Mária, a Kereszté-nyek Segítője Leányainak Társaságát. Alapelve a „meg-előző módszer”, mert így lehet eredményesen nevelni. Első tanítványaiból kiváló segítők váltak, akik nemcsak a munkában, hanem az életszentségben is példaképek lettek. Az egyik legkiemelkedőbb Savio Szent Domon-kos. Don Bosco Torinóban halt meg 1888-ban. Rendje (a szaléziek = SDB) és világi munkatársai szerte a világon, így hazánkban is működnek és folytatják áldásos te-vékenységüket a szent alapító szándékai szerint.
URUNK BEMUTATÁSA
Gyertyaszentelő Boldogasszony – Február 2.
Az ószövetségi törvény előírása szerint a negyvenedik napon a gyermek Jézust fölvitték szülei a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák az Úrnak, és áldozatot ajánljanak fel. Ő ezáltal látszólag csupán az ószövetségi törvényt teljesítette, voltaképpen azonban hívő népével találkozott. Az agg Simeon és Anna prófétaasszony a Szentlélek indítására a templomba mentek, és felismer-ték a gyermek Jézusban a világ Megváltóját.
A HIT ÉVE
– Egy gondolat –
Ha nem gyúl lángra a szívünk, nem tudjuk másoknak át-adni a hitet. A hit értékes ajándék. Az evangélium „drá-gagyöngyről” szól, és ha a hit valóban nagy ajándék, ak-kor ezt érvényre kell juttatnunk, be kell fogadnunk, táp-lálnunk és terjesztenünk kell. Tanúságot kell tenni hi-tünkről és ezzel kapcsolatban sok hiányosságot tapasz-talunk saját közösségeinkben is. Vannak hívek, akik egyáltalán nem ismerik a hitet, azt nem gyakorolják, nem törődnek hitük elmélyítésével. A tanúságtétel csak akkor valósulhat meg, ha valóban lángol a szívünk.
AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE
BEVEZETÉS: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy
NAGY SZEMEKRE: Örök Atya! Felajánlom neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért. KIS SZEMEKRE: Jézus fáj-dalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész vi-lágnak! BEFEJEZÉSRE, az öt tized után (háromszor): Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, ir-galmazz nekünk és az egész világnak!
fr. Kiss Barnabás ofm, Ditroit
+ + + + +