Iz 41,13-20; Mt 11,11-15
Én megsegítelek - így szól az Úr, a te megváltód.
Könyörülj minden szevedőn és azokon, akik ellankadtak az élet útján, add hogy barátokra találjanak, akik bátorítják őket.
Szívesen ajándékozzuk együttérzésünket, közösen vállat szenvedésünket embertásainknak.
A nyolcadik nap
Az Úr visszament, hogy szemrevételezze a Művet. Akadt néhány tennivaló itt-ott. Szép követ hevertek a folyók ártereiben, szörkék, zöldek, pettyesek. De a föld alatt csak megtört, szétlapított köveket lehetett volna találni. Isten megérintette ezeket a köveket, és belőlük lettek a gyémántok, smaragdok és a többi drágakő ott lenn a mélyben. Az Úr megnézte a virágokat, az egyik szebb volt mint a másik. Valami még hiányzik - ngolta és szellő fújt rájuk, és íme a virágok illatosak lettek. Egy szürke szomorú madár repült a kezére. Isten füttyentett neki valamit. És a csalogán trillázni kezdett. Mondott valamit az égen és az ég elvörösödött örömében. Így született a napnyugta. De Úr mit suttoghatott az ember fülébe, hogy az ember legyen? Azon a régi napon azt suttogta az ember fülébe: "Szeretlek."
