Beindulni látszik a ferences blog. Naponta kb 20-30 látogató olvas minket.
A mostani bejegyzést Sóvári Gábor a HUHA (huszasok-harmincasok csoportja) oszlopos tagja küldte nektek.
Van esetleg írásod? fotód? versed? bármi amit itt szivesen látnál? Örülnékneki ha megkeresnél vele, Gyetvai Gergely - geryboy@velvet.hu.
A Jászságban voltunk…
Ámosz testvér meghívott minket, a HUHA csoportot egy Istent dicsőítő alkalomra, miután megkeresték őt az ottani közösség vezetői. Elmentünk mi is, a gyöngyösiek is…
Jászberény után egy mellékútra kanyarodtunk… aztán egy egészen kis útra… aztán egy földútra… tanyák tűntek fel… aztán annak az útnak is vége lett… kocsiból ki, gyaloglás… kezdett bizarr lenni az egész. Sár, szürkület, pusztaság, hideg, tehénlepények. Feltűnt egy kis kápolna néhány fával a környéken. Beléptünk.
Az ablakban gyertyák égtek. A sarokban egy kis fa tüzelésű kályha fénye világította meg az emberek arcát. A kápolna kicsi volt, az emberek sokan, de mégis azonnal helyet szorítottak nekünk, megölelgettek, bár ismeretlenek voltunk. Mindenki hangosan imában, énekben magasztalta, dicsőítette Istent. Aztán tanítás következett. Csodálatos volt. Egy nő hirdette az Evangéliumot nagy erővel. És tényleg nagy erővel. Nem azért, mert ő maga erőteljes volt, hanem mert Istent engedte előre, engedte, hogy cselekedjen, megérintse a szíveket. És a Szentlélek mozdult, betöltött bennünket. Szünetben kimentünk, de úgy telve volt a szívünk, hogy nem hagytuk abba az éneklést, összekapaszkodva egy körben énekeltünk… hát jól bemutatkoztunk… mi vagyunk a Szécsényiek. Aztán egy öreg nénike is „beszállt” és megtöltötte az alföldi sötétséget Isten magasztalása. Ezután Szentmise következett és közbenjáró imádság zárta az alkalmat. Ilyenkor a közösség tagjai imádkoznak testi, lelki gyógyulásért, szabadulásért és más szándékokért egyenként azért az emberért, aki kéri ezt.
Mint később kiderült, a hölgy, aki a tanítást tartotta, egy pap testvérrel együtt, de külön-külön egy látomást kapott Istentől, melyben az Úr egy kápolnát mutatott nekik, és azt mondta ez a „szabadulások és gyógyulások helye lesz”. Miután megbeszélték, hogy mindketten ugyanazt a látomást kapták, tehát akkor ez nem lehet csupán gondolat, vízió, álom, képzelgés. Fogalmuk se volt mit kezdjenek vele, de sokaknak elmondták. Egyszer valaki felkiáltott, hogy hát ő ismeri azt a területet. Elmentek, megnézték és felismerték a látomásban kapott helyet. Lepukkant, elhagyott kápolna a sártenger közepén, rossz tetővel, kitört ablakokkal, valahol az alföld közepén.
Most 2 évvel később a kápolna felújítva, mellette egy tanyasi ház már közösségi házként szuperál, igaz, még nincs teljesen kész, az emberek tódulnak oda, egy másik alkalommal, mikor ott jártunk tényleg csodával határos volt, hogy befértünk. Ez Isten Lelke. És azoknak az embereknek az erőfeszítése, akik beleállnak Isten akaratába, bármennyire is esztelennek tűnik egy megközelíthetetlen helyen felújítatni egy lerobbant kápolnát. Aki beteszi oda a lábát, megérzi Isten jelenlétét és lehullnak a bilincsek. Mikor láttam, hogy a nyolcvan éves néni is kitárt kézzel dicsérni Istent, mert jó az Úr – és ő már csak tudja – akkor bizony könnyes lett a szemem és megértettem, hogy az emberek nem egymásért vannak ott, sem nem azért, hogy valami bölcset halljanak, hanem azért, hogy az élő Istennel találkozzanak személyesen.
Hónapról hónapra újra és újra. Így vagyunk mi is. Többször voltunk már azóta, és ők is készülnek ide hozzánk, Szécsénybe.
Pikk-Pakk beülünk az autóba ha arról van szó, hogy felmegyünk Pestre vásárolni vagy, mert ügyeket kell intézni, de hogy lemenni az Jászberény mellé egy kápolnába találkozni Istennel? – pedig még közelebb is van – az már abszurd gondolat. Képzeld el, vannak helyek, amelyek különös kegyelem alatt vannak. És tudjátok, ez valóban a „szabadulások és gyógyulások helye”. Nem én mondom, …Isten mondta :)
szerző: Sóvári Gábor
fotó: deviantart.com
